A Kossuth bankók clichéi, 2. rész – Egyetértés, 1888. 09. 26.

Kivonat:

A cikk Major István 1848–49-es honvéd visszaemlékezését tartalmazza, aki szemtanúja volt a magyar kormány pénzverő sajtójának és pénzkészletének menekítésével kapcsolatos eseményeknek. A történet során a Temesvár ostroma után menekülő honvédség és civilek egyre nehezebb körülmények között próbáltak átkelni a Maroson Sovorsinál, miközben üldözte őket az ellenség.

Major beszámolója szerint nagy tömegek gyülekeztek az átkelőnél, sokan veszélyes módon próbálták meg átkelni a folyón. A túlparton állami szekereken fontos iratokat, gépeket és a magyar kormány pénzsaítóját szállították. Később, amikor elterjedt a hír, hogy Görgey Világosnál letette a fegyvert, és közeledik az ellenség, pánik tört ki. A menekülő honvédek a szekereken lévő bankópréseket, pénzverő gépeket és iratokat megsemmisítették – a pénzjegyeket szétszórták, az iratokat elégették, a lőszereket felrobbantották –, hogy ne kerülhessenek ellenséges kézre.

 

OCR:

A Kossuth-bankók clichei cimmel megjelent tárczánkra vonatkozólag érdekes adatokat vetünk: Szanádról Major István 1848—49-es honvédtől, ki szemtanuja volt amaz eseménynek, melyek összefüggésben állanak azokkal, melyeket a tárcza írója Nyáry József érint. Tárczánkban Nyáry József a cliché-k történetének szorgalmas kutatója, Aradig és Világosig kiséri a magyar kormány pénzsajtóját.

Major István hozzánk intézett levelében felveszi az elejtett fonalat s elvezet bennünket oda, a hol a pénzsajtó, a kormány pénzkészlete, Dusek pénzügyminiszter fontos iratai megsemmisültek. A történelmi adatokat részben kiegészítő, részben helyreigazító levelében Major István így ír: Temesvár ostroma alatt Vécsey tábornok mint bombázó hadnagy működtem. A temesvári ütközet után Rékásra vonultunk, hol egy hat fontos ütegpárossággal voltam együtt. Tábornok Lugos felé való elvonulása után a menekvő polgárok kocsijainak beáramlása sora haladt, kik Szeged és vidékéről a magyar hadsereg reggel jöttek. Lugosra érve, a város és környéke tele volt lovas és gyalog honvédekkel.

Facsét felé vonultak, hogy a Maroson át Sovorsinba menjenek, s onnan tovább haladjanak Tevárra. Ez volt a jelszó, ezt beszélték és mondták a tisztek. Augusztus 14-ikén reggel 8 órakor értem ágyuimmal a Maros-partra, az egyetlen komphoz, mely csakis az ágyukat és töltényszereket szállította a tulpartra Sovorsinon át, hol már több ágyu és szekér vesztegelt, míg az innenső parton több ezer lovas és gyalog honvéd s velők menekvő polgárok ezrei állottak. Útakon folyton nagytömegekben jöttek az átkelők, kik a várakozás miatt türelmüket vesztve, elszántan mentek az alacsony vízállású és sebes folyónak, hogy átgázoljanak, vagy kocsijaikat húzzák. Hamar meg telt a Maros emberekkel, kocsikkal, iszonyú lárma volt itt, jajgatás s többfelé segélykiáltás hallatszott, sok kocsi a víz alá dőlt, emberek és lovak fulak a vízbe. Az elszántan menekvő népet ez a látvány az átkeléstől nem riasztá vissza, mert tudták, hogy az ellenség utánuk jön. Mikor ágyuimmal a tulparton Sovorsin alá értem, a lippai út felé mentem, hol az út mellett két felől hosszú sorban állami szekerek álltak lovak nélkül.

Ágyuimmal a szekerek mellett megálltam, és megnéztem tartalmukat és ekkor láttam, hogy néhány kocsin gépek és ahhoz tartozó vastárgyak vannak felhalmozva, míg több szekeren temérdek megvasalt láda volt látható. Ezeket fegyveres honvédek őrizték, a szekérész őrmestertől tudtam meg annyit, hogy a hátulsó szekereken vannak a magyar kormány pénzsajtói, míg a többi ládákban a pénzügyminiszter és több tábornok iratai és bankóprések vannak. De hozzá tette az őrmester, hogy csak úgy hallotta, bizton nem tudja; további kérdésemre elmondá, hogy Lugoson augusztus 10. és 11-dikén rakták meg a szekereket s már két nap óta állnak ott, s várják a további parancsot. Hogy miért kellett Sovorsin alá menniök, azt ő nem tudja. Délután, midőn ágyuimmal a hegyre fölértem, hátra fordulva láttam, hogy azután, hogy Görgey Világosnál letette a fegyvert.

E hír iszonyú lárma, szaladgálás támadt. Mindenki mozgott, szidták Görgeyt, s egyik a másiktól kért tanácsot. Az első rémhirt csakhamar követte a másik. Facsét felől, honnét iszonyú porfelleg jelzé, hogy jön.elk a német, és meneküljon mindenki a merre tud. Ez a nem várt két eset annyira zavarta a már menekvő honvédeket, hogy az útban levő állami szekerekről a pénzsajtókat, összes ládákat ledobálták, s összetörték, s a délig elkészült 100 forintos bankjegyeket szétszórták, az iratokat szétszaggatták, s elégették. A lőszerkocsikat mit magukkal nem vihettek, a légbe röpítették, hogy ellenünk a német fel ne használja. Mikor mindezt bevégezték, az ellen már a tulparton állt, és utánunk lövöldözött, míg mi a hegyen keresztül menekültünk. Az összetört bankóprések és iratok arról tanúskodnak, hogy ott valóban a kormány pénzsajtója volt. — E hosszú levelét Major István azzal végzi, hogy a szanaszét szórt, széthullott bankjegyeket szedni tudtuk, hogy azok szekér Lippára, vagy Lugosra vitték-e vissza. Ez az utolsó nyoma a magyar kormány pénzsajtójának.