A javított papírpénzek felismerése

Ritka az olyan eset, hogy bármi is indokolja egy papírpénz javítását. A piacon előforduló javított papírpénzek szinte kivétel nélkül nem az állagmegóvás céljából, hanem anyagi haszonszerzés céljából kerültek restaurálásra, hogy azokat az eredeti állapotukhoz mérten drágábban lehessen értékesíteni. A papírpénzek restaurálását gyakran hozzá nem értők végzik, akik nem tartják be az “értékmentés” alapvető irányelveit sem. Sok esetben a javított bankjegyet egyszerűen csak rongált bankjegyként lehet kezelni, ugyanis gyakran préseléssel megsértik a mélynyomtatással készült, a papír felületéről kidomborodó nyomatot, vagy a kémiai tisztítás miatt elszíneződik a bankjegy, esetleg a bankjegy papírja körül van vágva, de előfordul az is, hogy a bankjegy rajzolatának a javítás miatt megkopott részeit egyszerűen utánarajzolják. Általánosságban kijelenthető tehát, hogy javított papírpénzeknek egy igényes gyűjtő gyűjteményében nincs helyük.

Megtekintem

A szegedi száraz bélyegzések modern hamisítványai az 1918-as keltezésű 25 és 200 koronásoknál.

Az első szegedi kormány az előrenyomuló román hadsereg elől sikeresen a francia megszállás alatt állt Szegedre menekült aradi kormány néhány tagjából alakult 1919. május 31-én. Június 14-én jelent meg Solymossy pénzügyminiszter rendelete, amelyben a 25 és a 200 koronás bankjegyeket mindenki köteles volt a kijelölt beváltóhelyeken lebélyegeztetni.

Megtekintem

Hol nyomtatták az 1926-os 100 pengős bankjegyeket?

Sokan azt hihetnék, hogy a Pénzjegynyomda 1922-es létrehozásával a papírpénzek magyarországi nyomtatása teljes mértékben megoldódott, azonban ismeretes egy kivétel: az 1926-os 100 pengős bankjegy, amelynek a nyomtatása külföldön lett megvalósítva. A koronáról pengőre történő gyors áttérés sok nehézséget okozott, nem tudták kellő gyorsasággal elkészíteni a nyomtatáshoz szükséges rézmetszetek, ezért elkészítésükben a ma is létező lipcsei Giesecke&Devrient céget hívták segítségül. A német nyomda csak úgy vállalta a 10 pengős bankjegyek rézmetszeteinek elkészítését, ha a 100 pengős bankjegyek gyártása a rézmetszetek elkészítése mellett teljes egészében náluk történik.
Megtekintem

1 3 4 5